
Fedezd fel a Bioderma termékeit!
A francia márka filozófiájának középpontjában az „ökobiológia” áll, amely a bőrt olyan élő ökoszisztémának tekinti, amely kölcsönhatásban van a környezetével. A Bioderma küldetése, hogy a biológiát a bőrgyógyászat és az egészség szolgálatába állítsa, olyan termékek kifejlesztésével, amelyek tiszteletben tartják a bőr természetes egyensúlyát.
Fontos mérföldkövek
1977-ben Thorel Jean-Noël, gyógyszerész-biológus elindította a márkát, amint bőrápolási termékek fejlesztésébe kezdett. 1985-ban a BIODERMA hivatalosan is megalakult, és a bőrápolásra összpontosított. 1995-ban feltalálták a micellás víz technológiát, a Sensibio H2O lett az első micellás víz a világon. 2001-ben megnyitják első speciális laboratóriumot Lyonban, amely a bőrápolással kapcsolatos kutatásra és fejlesztésre összpontosít. 2016-ban a Bioderma, az Institut Esthederm és az Etat Pur tevékenységek egyesülnek a NAOS vállalatban, amely 130 országban, a világ minden táján jelen van. A „dermokozmetikumokra” összpontosít, amelyek bőrgyógyászok által felírt és gyógyszertárakban forgalmazott kozmetikai bőrápolási termékek.
A Bioderma innovatív formuláiról ismert, különösen a micellás vízről, amely forradalmasította a bőrápolást, és elkötelezett a fenntarthatóság mellett, célja az ember és környezetének megőrzése. Az anyavállalat, a NAOS küldetése, hogy a bőrgyógyászatot a széles közönség számára elérhetővé tegye.
A márka alfája és omegája
„Ökobiológia a termékek középpontjában” - nem csoda, hogy ez a cég küldetésének alapja. A NAOS története a márka megalapítója gyógyszerész-biológus révén a biológia bőrápolásba való integrálásával megnyitotta az utat az aktív kozmetikumok előtt. A bőrre és annak ökoszisztémájára vonatkozó egyedi szemlélet és magas elvárások egy eddig példa nélküli tudományos megközelítést szültek: az ökobiológiát. A bőrünk testünk legnagyobb szerve, amely vízben és fehérjékben gazdag sejtekből és szövetekből áll, és saját biológiai folyamatokkal rendelkezik. Egy dinamikus ökoszisztéma, amely folyamatosan kölcsönhatásban van belső és külső környezetével, idővel alkalmazkodik és fejlődik. Természetes erőforrásai a legjobb összetevők ahhoz, hogy az egészségét biztosítani tudjuk.
Az innováció kultúrája
A márka történelmét olyan áttörést jelentő innovációk jellemzik, mint az ikonikus micellás víz 1995-ös feltalálása, amely egy új szépségápolási kategória megteremtéséhez vezetett. Sensibio H20, az első micellás víz, amely ma se vesztette el vezető szerepét a piacon. A formulában a sejtmembránok lipidjei által inspirált micellák tiszteletben tartják a bőr védőfilmjét és pH-egyensúlyát, mégis eltávolítják a sminket és a szennyeződéseket. Miközben a bőrgyógyászati Advanced Formulation szabadalma, 3 biomimetikus nyugtató cukor komplex-szével növeli a reaktív bőr tűrésküszöbét.
Tervezés és gyártás
Franciaországban folyik a tervezés és a gyártás, a gyógyszeripari laboratóriumok által inspirált szabványoknak megfelelően, a márka magas minőségét biztosítva. NAOS Les Laboratoires: A NAOS független és teljes mértékben saját tulajdonú laboratóriuma 1988 óta a franciaországi Aix-en-Provence-ban található, és dinamikus ökoszisztémát alakított ki fejlett nemzetközi kutatási partnerekkel és bőrbiológiára szakosodott intézetekkel. Dinamikus kutatási rendszerükben együttműködnek a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézettel, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközponttal, valamint a Mediterrán Élettudományi Intézettel és más szerződéses kutatószervezetekkel, hogy teszteljék ötleteiket. 125 vizsgálatot végeznek el, míg a dermokozmetikum a nyersanyagtól a végtermékig eljut. Minden készítményüknek meg kell felelnie az általuk meghatározott szigorú biztonsági és minőségi követelményeknek. Belső szabványlaboruk minden nyersanyagot ellenőriz eredet és tisztaság szempontjából, hogy garantálhassák a maximális toleranciát.
Több mint 70 ökobiológiai szabadalom
Kutatásaik előrehaladtával továbbra is olyan innovatív technológiákat fejlesztenek ki, amelyek a bőrprobléma forrásáig hatolnak. Évente átlagosan öt új szabadalmat jegyeztetnek be. Ahelyett, hogy túlkezelnék a bőrt, csak azt adják neki, amire szüksége van. Ezért az INCI-listán szereplő 33 000 engedélyezett összetevő 98%-át elutasítják, és csak azokat tartják meg, amelyek már természetes módon is léteznek a bőrben, vagy amelyek utánozzák a bőrben lévő összetevőket, így biztosítva és támogatva a biológiai folyamatokat.
Előnyben részesítik a biomimmetikus összetevőket, amelyek azonosak vagy hasonlóak a bőr összetevőivel és tökéletesen felismerhetőek, vagy asszimilálhatóak a bőr ökoszisztémája által. Előnyben részesítik a tiszta, aktív hatóanyagokat, így a bőr ökoszisztémáját kizárólag hasznos molekulákkal látják el. Előnyben részesítik a polifunkcionális összetevőket, a kevesebb néha több elvén, valamint a hatóanyagok dózisát is úgy állítják be, hogy a legjobb hatékonyság biztosítva legyen.
Írta: Balla Réka Katalin gyógyszertári szakasszisztens, dermokozmetikai tanácsadó
Az ekcéma az egyik leggyakoribb krónikus bőrprobléma, amely gyakran jelentkezik már gyermekkorban is. Ezt az állapotot az immunrendszer kóros reakciója okozza, amely során a bőr túlérzékennyé válik bizonyos külső vagy belső tényezőkkel szemben. Bár az ekcéma pontos okai nem teljesen ismertek, de a genetikai hajlam, a környezeti hatások és az allergének is központi játszhatnak a kialakulásában.
A bőr öregedésének leginkább látványos jele a ráncok megjelenése. Bár a folyamat természetes, de sok esetben szorosan összefügg a hidratálás hiányával. Amikor a bőr nedvességszintje csökken, a rugalmassága is veszít erejéből, ami az apró vonalak kialakulásához vezethet. Idővel a ráncok mélyülhetnek, ezért a Bioderma is a megelőzésben hisz. A bőr textúrája és megjelenése nagymértékben függ a nedvességtartalmától, ezért rendkívül fontos a megfelelő ápolás minden életkorban.
Az öngondoskodás az a folyamat, amely során odafigyelünk saját testünk és lelkünk szükségleteire. Az ápoltság elérése szerves része ennek a folyamatnak, hiszen a külsőnk gondozása nem csupán esztétikai célt szolgál, hanem hozzájárul a jó közérzethez és az önbizalom növeléséhez is. A testápolás, a bőrápolás és szépségápolás köré épülő rutinok nem pusztán hiúsági kérdések, hanem meghatározók az egészséges életmód szempontjából. A Bioderma szerint a szépségápolás tulajdonképpen öngondoskodás.
Napozás után a bőr hidratálása kiemelt figyelmet érdemel annak érdekében, hogy megőrizze rugalmasságát és egészségét. A napsütés ugyan kellemes és értékes D-vitamint biztosít a szervezet számára, de az UV-sugarak ma már komoly kockázati tényezőnek számítanak. A nyári hónapokban, extrém UV-sugárzás mellett tehát érdemes megfontolni, mikor megyünk a napra, és milyen védelemmel tesszük ezt. Cikkünkben a Bioderma tapasztalatával a napozás utáni bőrápolás fontosságára igyekszünk felhívni a figyelmet.
Az egyik leggyakoribb bőrprobléma a pattanásos bőr, amely sok kellemetlenséget okozhat mind fizikai megjelenésével, mind érzelmileg. Jellemző a fokozott faggyútermelődés, ami könnyebben eltömíti a pórusokat, és így hajlamosít a pattanások kialakulására.
A hajad kezelhetetlenné válásának hátterében számos tényező húzódhat, amelyek közül több is kapcsolódik az életmódbeli és környezeti hatásokhoz. A szennyező anyagok lerakódnak a hajszálakra, és károsíthatják azok szerkezetét, rugalmasságát és fényességét. A gyakori hajformázás szintén hozzájárulhat a haj állapotának romlásához. A hőhatása hajszerkezet gyengüléséhez vezethet, ami további károkat okoz.
A zsíros haj és a zsíros fejbőr sokak számára okoz mindennapi kellemetlenséget. A probléma megértése és megfelelő kezelése segíthet abban, hogy a haj újra egészséges legyen. Az öröklődés, a hormonális változások és a stressz mind hozzájárulhatnak a fejbőr túlzott faggyútermeléséhez. A zsírosodás mértéke egyénenként változó, és általában a serdülőkorban kezdődik, amikor a hormonok aktívabbak. Ezzel együtt a nem megfelelő táplálkozás, a szennyezett környezet és a rossz hajápolási szokások tovább súlyosbíthatják a helyzetet.